A nyár forró és változékony évszak. Mindenki azt mondja, hogy a nyár olyan, mint egy baba arca, és meg fog változni. Ha boldog, ragyogóan süt a nap. Amikor szomorú, a nap a felhők közé bújik, és titokban sír. Amikor dühös volt, sötét felhők voltak, villámlás és mennydörgés, és zuhogott az eső. A nyár rossz!

Itt a nyár, és nagyon szép a linghui tavacska!
Láttam gyönyörű lótuszvirágokat nyílni a tóban. Vannak vörösek, rózsaszínek, vörösek, mint a tűz, rózsaszínek, mint a köd. Némelyik félig nyitott, van, amelyik teljesen nyitott, és van, amelyik virágcsont. A lótusz levelei kerekek és zöldek. Néhányan magasan fúródtak ki a vízből, akár egy nagy esernyő; néhányan alacsonyan lebegtek a vízen, mint egy zöld lótuszlevél-csónak. Ez tényleg „távol és közel, magas és alacsony”.
A nyári tavacska vonzza az összes kis állatot. Láttam pillangókat repkedni a tavon, mintha szép táncot táncolnának; madarak is jöttek, csiripeltek a lótuszon, mintha azt mondanák: „Lótusz nővér, helló! Helló!" A kis szitakötő átrepült, és a lótuszvirág bimbóján játszott. Valóban „a kis lótusznak éles szarvai vannak, a szitakötő pedig már a fején állt”. Boldogan körbeúszni, mintha azt mondaná: „Szuper a nyár!”

Nyári éjszaka, tiszta égbolt, tele csillagokkal. Mindig szeretem nézni a csábító csillagos eget.
Nézd, a számtalan csillag értékes drágakőként ragyog, a hatalmas égbolt pedig olyan, mint egy hatalmas képernyő. Néha a kis csillagok olyanok, mint a kék képernyőbe kirakott drágakövek, amelyek halvány fénnyel villognak; néha olyanok, mint a pislogó kis szemek, akik kíváncsian keresnek valamit a földön.

A nyári éjszaka csillagos égboltja egy szabad világ, nem árulják el nyomaikat, gondolataikat, vérmérsékletüket, és nem engedik, hogy tisztán lássa a megjelenésüket, csak képzeletbeli teret teremtenek neked, hagyd, hogy a Te képzeld el, alkoss, és hagyd, hogy építs!