A nyár egy forró és változékony évszak. Mindenki azt mondja, hogy a nyár olyan, mint egy baba arca, és mindig változik. Amikor boldog, a nap fényesen süt. Amikor szomorú, a nap a felhőkbe bújik, és titokban sír. Amikor dühös volt, sötét felhők voltak, villámlott és mennydörgött, és ömlött az eső. A nyár csintalan!

Itt a nyár, és a linghui tó annyira gyönyörű!
Gyönyörű lótuszvirágokat láttam virágozni a tóban. Pirosak, rózsaszínek, tűzpirosak, ködrózsaszínek. Némelyik félig nyitott, némelyik teljesen nyitott, és néhány virágcsont. A lótuszlevelek kerekek és zöldek. Némelyik magasan kiemelkedett a vízből, mint egy nagy esernyő; némelyik alacsonyan lebegett a vízen, mint egy zöld lótuszlevél-csónak. Tényleg „távol és közel, magas és alacsony”.
Nyáron a tó vonzza a kis állatokat. Láttam pillangókat repkedni a tavon, mintha gyönyörű táncot járnának; madarak is jöttek, csiripeltek a lótuszon, mintha azt mondanák: „Lótusznővér, helló! Helló!” A kis szitakötő átrepült és játszott a lótuszvirág bimbóján. Valójában „a kis lótusznak éles szarvai vannak, és a szitakötő már a fejére állt”. Boldogan úszkált, mintha azt mondaná: „Csodálatos a nyár!”

Nyári éjszaka, tiszta, csillagos ég. Mindig szeretem nézni a csábító csillagos eget.
Nézd, a megszámlálhatatlan csillag úgy ragyog, mint a drágakövek, és a hatalmas égbolt olyan, mint egy hatalmas képernyő. Néha a kis csillagok olyanok, mint a kék képernyőbe ágyazott drágakövek, halvány fénnyel pislákolva; néha olyanok, mint a pislogó apró szemek, kíváncsian keresve valamit a földön.

A csillagos ég a nyári éjszakában egy szabad világ, nem árulják el nekem a nyomaikat, gondolataikat, temperamentumukat, és nem hagyják, hogy tisztán lásd a külsejüket, csak egy képzeletbeli teret teremtenek neked, hagyd, hogy Te képzeld el, alkoss, és hagyd, hogy építs!